Emberi Jogok Európai Bírósága: Oroszország a felelős a maláj gép 2014-es lelövéséért
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta: Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta: Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
Ezek a szervezetek – miközben a nemzetközi jogot, az emberi jogok védelmét nem lehet egységes formában ráerőltetni az államokra – nem csak fellépnek emberi szenvedés csökkentéséért és megelőzéséért, valamint a jogsértésekre vonatkozó felelősségre vonásért, de elősegítik a hatalom ellenőrizhetőségét is. Vélemény.
A rádió szerint az Médiatanács megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkét, amely alapjognak minősíti mind a vélemény-nyilvánítás, mind az információhoz jutás jogát.